koronavírus

Esküvő a koronavírus alatt: Mit tehetünk?

Rengeteg jegyespárnak okoz fejtörést a koronavírus. Nemcsak saját- és családjuk egészsége miatt aggódnak, hanem a közelgő esküvő miatt is. Jelenleg még senki sem tud biztosat mondani, hogy meddig tart a jelenlegi helyzet – így igyekeztünk összefoglalni a legfontosabb tudnivalókat a témával kapcsolatban, ezzel is segítve ebben a nehéz helyzetben a jegyespárokat.  

A márciusi hónap közepéhez érve biztosak vagyunk benne, hogy már mindenki tisztában van azzal, hogy milyen hatalmas problémákkal kell szembenézni a közeljövőben. Számunkra is nagy szívfájdalom, hogy rengeteg megrendelőnknek közeledik a nagy napja,, melyet már 1-1,5 éve szerveznek, és most hirtelen minden bizonytalanná vált számukra. Tudjuk, milyen nehéz időszak ez, de dönteni kell.

Minden amit az esküvői szertartásról tudni kell a koronavírus idején

Magyarországon 2020. március 12-én több korlátozás is életbe lépett az egy eseményen résztvevők létszámát illetően. Ennek egyik lépéseként, az önkormányzatoknál korlátozták az anyakönyvi szertartáson résztvevők létszámát. Általában az anyakönyvi szertartáson 10-15 ember vehet részt, de már van olyan város is, ahol a koronavírus miatt a páron kívül csak a két tanú és az anyakönyvvezető tartózkodhat a teremben.

Emellett elrendelték, hogy 100 fő felett zárt helyen nem lehet rendezvényt tartani, szabad ég alatti rendezvények esetén pedig  500 főre korlátozták a maximum létszámot. Fontos, hogy tisztában legyünk azzal, ebbe a számba a szolgáltatókat (fotós, videós, zenekar/dj, vőfély/ceremóniamester, felszolgálók stb.) is bele kell számolnunk. Így, ha valaki beltéri esküvőt szeretne, legfeljebb körülbelül 75-80 vendéggel számolhat. De ki tudja, hány vendég fog megjelenni? És azt, hogy a megjelent vendégek valóban felhőtlenül fognak-e szórakozni, az ifjú párról már nem is beszélve… :/ Arra is kell gondolnunk, hogy a tánctéren – jó esetben – sokan és közel állnak egymáshoz, a jelenlegi helyzetben azonban ez egy erős stresszfaktor lehet mindenki számára. 

Koronavírus az esküvői szolgáltatók oldaláról 

Ezzel szemben sok esetben még a jegyespár elhatározása előtt eldől az esküvő sorsa. Magyarországon is több olyan esküvői helyszín van, amely a következő két hónapra lemond minden rendezvényt, mivel nem szeretné vállalni a rizikót, és védeni szeretnék személyzetüket is.  Ez véleményünk szerint egy érthető döntés a helyszínek részéről, azonban a párok számára – akik az esküvő jelenlegi helyzetben történő megtartása mellett döntenének – nem jó hír. Ekkor persze felmerülhet egy új helyszín keresése, de tekintve, hogy a legtöbb étterem a koronavírus miatt beszüntette szolgáltatásait, ez igencsak nehéz feladat. 

A koronavírus azonban nem csak az éttermeket érinti, hanem minden más esküvői szolgáltatót is. A legtöbb szolgáltatónak az áprilistól – októberig tartó időszak adja keresetének nagy részét, hiszen ekkor tud munkát vállalni. Ilyenek például a fotósok, videósok, vagy a zenészek, ceremóniamesterek, esküvőszervezők akik most munka nélkül maradtak. Így az őszi-téli megélhetésük is egy pillanat alatt bizonytalanná vált. 

Mivel számukra is legfontosabb, hogy a párok is elégedettek legyenek és tudják – azért választotta őket a jegyespár mert őt tartotta a feladatra a legalkalmasabbnak. Az ő munkásságával tudtak azonosulni, így nekik is érdekük, hogy a párral felvegyék a kapcsolatot és egyeztessen a koronavírus miatt adódott bonyolult helyzetről és annak megoldásairól.

Sajnos egységes álláspontot nem tudunk ismertetni ebben a témában, hiszen folyamatosan zajlanak az ezzel kapcsolatos egyeztetések, így javasoljuk minden pár vegye fel a kapcsolatot szolgáltatójával és próbálják higgadtan átbeszélni a lehetőségeket. 

Javaslataink a jegyespárok számára koronavírus idején

Ezek után viszont jogosan kérdezhetitek, hogy vajon mit kellene tennie a házasodni vágyoknak. Senkit sem szeretnénk lebeszélni semmiről, hiszen az Ő nagy napukról van szó, olyannak kell lennie, amilyet Ők szeretnétek. Mint házaspár, mi is jól tudjuk, hogy egy esküvő megszervezése hatalmas anyagi és lelki terhet jelent a pár számára.

Amit azonban mindenképp érdemes megtenni: 

 

  • mielőbb egyeztessetek a helyszínnel és a szolgáltatókkal (ez előtt érdemes átolvasni a szerződéseket, hogy tisztában legyetek a lehetőségeitekkel),
  • amennyiben a helyszín a lemondást javasolja, úgy próbáljátok meg másik időpontra átszervezni a Nagy Napot egyeztetve a többi szolgáltatóval,
  • Ne felejtsetek el a meghívott vendégekkel is egyeztetni, főleg ha külföldről jönnének, hiszen számukra is fontos információ és előkészületeket igényel az utazás,

 

Mi lesz a megrendelt kellékeitekkel?

Emiatt ne aggódjatok. Azon párokkal, akiknek március-áprilisban lett volna a nagy napja, de még nem kapták meg tőlünk díszeiket, felvettük a kapcsolatot. Számukra módosítjuk a díszen lévő dátumot (amint megvan az új időpont), és elküldjük a díszt, amint lehetséges.  Akik esetleg már megkapták, azok se csüggedjenek, írjanak nekünk és új dátummal szívesen elkészítjük nekik a díszt. Ha pedig bizonytalanok vagytok az új időponttal kapcsolatban, kérhettek dátum nélküli variációkat is, így garantáltan fel tudjátok használni a tortadíszt, bármikor is kerül megrendezésre az esküvő. 

Reméljük tudtunk segíteni a döntés előtt álló pároknak a hasznos információkkal és tanácsokkal. Most mindenki számára a legfontosabb a nyugalom megőrzése. Hiszen tudjátok, nem a dátum a fontos, hanem a Szerelmetek! ♥ Bízunk benne, hogy hamarosan egybekelhettek és szeretteitek körében felhőtlenül boldog lesz életetek Nagy Napja! 

Addig is vigyázzatok magatokra és egymásra! 

Szeretettel:

Kati & Sanyi

(Kép forrása: Getty Images / WIRED)